Én is nevezek a VKF 33. fordulójára.
Limara gabonás recepteket vár, nem megszokott gabonákból. Kicsit csavartam ezen: megszokott gabonából, egy nem megszokott ételt szeretnék bemutatni.
A csíramálé ősi, népi étel. Leginkább húsvét táján készítették, de manapság az "újra felfedezzük a kanálban a mélyedést" típusú irányzatoknak köszönhetően egyre többen állnak rá az ipari gyártására, így egész évben kapható bioboltokban, piacokon. De legeslegesleginkább az én szülővárosomban és Orosháza környékén ismert még ma is (a vicces, hogy már a szomszéd faluban sem ismerik). Ez tipikusan olyan étel, amit csak akkor szerethet meg igazán az ember, ha itt nő fel, különben nem biztos, hogy megbarátkozik egy ilyen furcsa állagú és kinézetű dologgal. Még ha azt is hirdetik róla, hogy egészséges. Pedig bizony az!
Ha valaki szeretne otthon hozzálátni, nagy bátorságot és sok türelmet kívánok! :D Elsőre. Aztán megy, mint a karikacsapás.
A történet úgy kezdődik, hogy a búzát szemenként át kell válogatni. Őrült macerás, de megéri. Mert ha törött, esetleg rossz szem kerül bele, akkor az elindítja a rohadást és akkor huss! Miután a macera megtörtént, az egészet beáztatjuk egy éjszakára egy tálban. Másnap átmossuk, leszűrjük és egy fa(!) táblára ujjnyi vastagon kiterítjük, tetejére vizes ruhát teszünk.
10 napig nincs is más dolgunk, mint őrizzük a drágát és vigyázzunk két dologra: a ruha ne száradjon ki és a búza alja ne kezdjen el penészedni (ha esetleg mégis és még nem nagy területen indult meg, azt a részt távolítsuk el).
Ekkora a búza klassz kis gyökeret és zöldet növeszt. Ekkor vesszük elő a húsdarálót és a búzát ledaráljuk, szőröstől-bőröstől. Ha kész az egészet felöntjük vízzel és átmossuk benne a csírát, mintha ruhát mosnánk. Addig mossuk, amíg a felöntő víz édes ízű. Ha megvan egy adag lé, akkor egy másik tálba öntjük. Már csak erre van szükségünk, a búza többi része az enyészeté (vagy a tyúkocskáké :D) A búzában a 10 nap során elindultak a kémiai folyamatok és cukor keletkezett benne. Ettől lesz az egész cukor hozzáadása nélkül is édes. (Sajna, a fázisokról eddig nincs képem, mert ezt mire hazaértem anyukám megcsinálta)
Így néz ki a csíralé:
Ha megvagyunk jöhet a liszt. A csíralevet annyi liszttel kell összedolgoznunk, hogy galuskatészta sűrűségű masszát kapjunk.
Ez 1:1 arányban működik, tehát 1 liter csíralé, 1 kiló lisztet vesz fel. Ehhez csak a finomliszt a megfelelő!
A masszát fakanállal keverjük. Erős, dagasztó mozdulatokkal addig keverjük, amíg sima lesz és hólyagokat vet (mint a fánktészta).
Majd zsírozott tepsibe öntjük, amelybe egy kevés liszt nélküli csíralevet öntünk (állítólag ettől nem sül le). A legjobb a nagyi bádogtepsije, de semmi esetre sem teflon. Erre nagyon egyszerű a magyarázat: iszonyatosan szeret beleragadni (nem belesülni) és azt biza kapirgálni kell.
A tetejét szintén meglocsoljuk csíralével. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg aranybarna lesz. Ez kb 1,5 óra, magas hőmérsékleten. A szélei jobban megsülnek, de rajtam kívül a családban mindenki ezt szereti a legjobban, ölre megy a küzdelem. :D
Tepsiben hagyjuk kihűlni, majd felkockázva tálba rakjuk. Hűtőben kb. 1 hétig eláll. A csíralé lefagyasztva tartósítható, így a macerás részt csak egyszer kell megcsinálni, felengedés után pedig be lehet keverni liszttel egy újabb adagot. Kb. fél kiló búzából 3 liter csíralé lesz, amihez 3 kiló lisztet kell keverni. Családi mennyiség... De nálunk secc-perc elfogy.
Nem egyszerű a folyamat, de megéri. A reformtáplálkozás tudói rengeteg vitamint, ásványi anyagot fedeztek már fel benne, ezért van újra reneszánsza. Az őseim, akik egyszerű paraszt emberek voltak, erről mit sem tudtak, de minden húsvétkor ott volt az asztalon a csíramálé, jelképezve az az újjáéledő természetet és az életet.
Tényleg ronda, de nagyon finom (számomra):
