"Hát, az kecske volt..."

Tegnap megjártuk a Mikulásvonatot. A MÁV minden évben szervez Mikuláskor utazást Budapestre a Fővárosi Nagycirkuszba. Az igen kedvezményes útiköltségben benne van az utazás, a cirkusz belépő és az ajándék, amit a hazafelé úton oszt ki maga a Mikulás a gyerekeknek. Nagy élmény kicsiknek-nagyoknak, minden alkalommal gyorsan elkelnek a helyek. Kiskunfélegyházán bevártuk az ország azon felére eső szerelvényeit, ott összekapcsoltak minket, így 12 kocsival érkeztünk meg Budapest-Rákosrendezőre. Egy vagonban 80 gyerek... lehet szorozgatni... Szép tömeg volt. Azt se tudtuk ki kivel van, amikor leszálltunk a vonatról.

Megérkezés után volt még két óránk, hát sétáltunk a Városligetben és a Hősök terén. A japán turisták odáig voltak a gyerekektől. Jöttek és fényképezték őket.

Életemben egyszer voltam cirkuszban (általános 3. osztályos voltam...szóval nem mostanában). Nem is igazán rágtam azóta se a küszöböt egy jó cirkusz után. Most kicsit rosszkor rossz helyen voltam, amikor a kísérőket válogatták, így hát mentem cirkuszba.

Volt mindenféle produkció. Állatok, idomárok artisták, zsonglőrök és persze kötelező jellegű bohóc. És nagy meglepetésemre volt a bohócnak olyan poénja, amin tudtam nevetni. Nem nagyon tartom viccesfajtának szegénykét.

Szegény állatokat inkább sajnálom, minthogy tapsoljak azért, mert térden mászatják az elefántokat.

A venezuelai kötéltáncosok voltak a kötelező jellegű halálfélelem-felkeltők. Biztosítókötél nélkül operáltak, "majdnem leestek" és lehett ám sikítozni! Én inkább nem néztem oda. Már a nézőtéren is tériszonyom volt (olyan hülye meredek), nemhogy ezeket figyeljem. Inkább néztem a gyerekek reakcióit. Hát, az üveges tekintetek megvoltak és a "nem merek odanézni" elbújások. :D

A mongol artistalányok meg biztos valami zseléből voltak, mert úgy tudtak tekeredni, hogy nem igazán lehetett tudni ki hol kezdődik és végződik. Korrekt Laokoon- szoborcsoportot alkottak.

És a finálé... 2,5 órás volt az előadás. Hát, azt hiszem megint nem vágyom rá kb. 15 évig. Jó volt, jó volt, de azért nélküle is éltem volna tovább boldogan. A gyerekeknek nagyon tetszett és ez a lényeg.

A vonathoz buszokkal vitték a társaságot és hazafelé egy -hogy is mondjam szépen- szellemileg lemaradt felnőtt csoporthoz szálltunk fel, akik Szegedről jöttek. A párbeszéd a következő volt:

Józsi, gondozott: - Hát, azok a kecskék milyen ügyesek voltak.
Gondozó: - Józsikám, azok nem kecskék voltak, hanem lámák.
Józsi: - Nem, nem. Azok kecskék voltak. Én nem láttam lámát. (rövid szünet) De mi az a láma?
Gondozó: - Azok az állatok Dél-Amerikában élnek. Aminek meg olyan rövid volt a mellső lába és ugrált, az volt a kenguru.
Józsi: - Én kengurut se láttam. Az egy nagy patkány volt!!!

Hát, csak ennyit idézek... De ők is nagyon fel voltak dobódva és tiszta boldogok voltak, mint a gyerekek...

Este 10-re értünk haza. Én jobban elfáradtam, mint a gyerekek, az biztos...