BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. február 9., kedd

Köles zöldségekkel

Gyors vacsinak készült. Csak úgy jött a dolog. Nem volt kedvem boltba menni, adott alapanyagokból kellett kb. 20 perc alatt valami ételféleséget készíteni, az éhhalál szélén. Ez lett az eredmény:


Köles zöldségekkel (1 bőséges adag vagy 2 madárétkűé)

Egy lilahagymát durva (vagy inkább rusztikus...) darabokra vágtam. Kevés olívaolajat melegítettem, a hagymát megdinszteltem rajta. Közben egy másik edényben 1 dl kölest háromszoros mennyiségű vízzel feltettem főni. A hagymára kevés kurkumát, gyömbért, fahéjat szórtam. 1-2 percig kevertem, majd felöntöttem kb. fél deci vízzel. Hozzáadtam egy maréknyi felaprított, nyers sárgarépát. Ízesítettem szójaszósszal, borssal és megpároltam a répát (ha szükséges volt, adtam hozzá mindig egy kevés vizet). Majd egy-egy marék fagyasztott borsót és kukoricát adtam hozzá és ezt is puhára pároltam. A majdnem készre főtt kölest levettem a tűzről és amíg a zöldségek párolódtak, fedővel lefedve a köles is magába szívta a maradék vizet is. A megpuhult zöldségekhez 2 gerezd fokhagymát hozzányomtam és beleforgattam a főtt kölest. Amint átforrósodott levettem a tűzről.
Savanyúságot ajánlok hozzá. Nekem az most nem volt...

0 megjegyzés: