Kukoricaprósza - Köszönetképpen

Száz éve akartam ezt is megsütni, de nem vitt rá a lélek vagy csak nem jutottam el idáig. De most ez is sikerült! A citromfás bácsinak vittem belőle, megköszönve a kedvességét, mivel egy elég komoly "használati utasítást" dobott be az egyik nap a postaládámba, a tőle vásárolt citromfákhoz. Biztos, ami biztos, ne rontsak el semmit. Eddig nincs is semmi probléma, a termések elkezdtek sárgulni és a kilenc kis citromocskám hamarosan süteményben, teában és mindenféle finomságban végzi. Ennek nem fogja senki ötféle szerrel kezelni a héját és nem lesz ráírva, hogy fogyasztásra nem alkalmas. Lehet, hogy ma már csak úgy ehetünk nyugodtan citromot, ha a fája ott van a lakásunkban? Elég szomorú... De 200 lesz a vérnyomásom minden alkalommal, amikor a boltban a fenti "figyelmeztetéseket" olvasom.

De jöjjön akkor a prósza...

Kukoricaprósza

30dkg kukoricalisztet átszitáltam, beletettem egy sütőport, egy csipet sót és 10 dkg cukrot. Egy másik tálban egy nagy poharas joghurtot elkevertem 2 tojással, majd a lisztes keveréket hozzáadtam. Egy kisebb méretű tepsit kizsíroztam (szigorúan háztáji disznózsírral!) és a masszát beleöntöttem. A tetejére házi(!) szilvalekvárt és tejfölt csöpögtettem. Kb fél óra alatt sütöttem meg.



A tészta friss fogyasztásra van kitalálva, másnap morzsálódik (de ettől nem rossz), legközelebb ezt 2 evk. olajjal vagy diónyi olvasztott zsírral orvosolni fogom.