BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. május 2., vasárnap

Képek (nemcsak) a kertből

Fotózhatnékom volt...Ha idén sok gyümölcsöt nem is eszünk a kertből, de birsalmánk (talán) lesz rogyásig. Aggatni nem lehetne több virágot a fára, gyönyörű szép.


Virít a gyöngyvirág is. Egyik kedvenc virágom (a tulipánt nem körözheti le semmi:D).

Tavaly ültettünk két nyeszlett szárú citromfű-növendéket. Nem is bíztunk benne, hogy túléli a telet. Na persze... megsokszorozta magát rendesen. Szóval vigyázat! Szapora növényről van szó! Enni nem nagyon fogjuk, inkább szépsége miatt tartjuk. Gyönyörű, életteli színe van, olyan igazi "jó nézni" zöld.Legeslegújabb szerzeményünk egy tő medvehagyma, aki köszöni szépen jól érzi magát a petrezselyem között a kert sarkában (hát... nem volt máshol alkalmas hely). Beletelik néhány évbe, mire lakmározhatunk is belőle. Épp virágba borult a kis drága.


A túlélőharc győztesei:

Na, és a bentiek:Kérem szépen, ez MANGÓ. Anyuka művelte, köszönet érte. Nagyon rég szerettem volna ültetni magról (ha az avokádó olyan jól sikerült), de ez azzal kezdődik, hogy a mangó hatalmas, gusztustalanul csúszós, kemény magját szét kell feszíteni, úgy hogy a benne lévő babszemhez hasonlító képződmény nem sérüljön meg. Igen, de az ugye össze van nőve a külső burokkal, így elég rizikós a művelet. De ha szét is feszíti az ember (miközben már a kézsebészetről vizionál) ÉS nem is sérti meg a belsejét, lehet, hogy egy elfeketedett dologgal találja magát szembe. Hát, az sem alkalmas az ültetésre. Na, a fentieket én tizenpárszor megcsináltam és feladtam. De az anyukám egy szép napon ügyes volt és minden összejött. Kb. 4 hét múlva pedig jelentkezett a föld fölött a mangócska, de miért pont a cserép tövében esik jól neki??? Nem értem. Szép lesz az átültetés majd....
Ő pedig egy pici citrom. Ez a fa még annyira fiatal, hogy nem is szabadna neki virágozni (de a virágnak megtiltani nem lehet... /amikor a magyar tanár szabadnapos.../), nemhogy termést produkálni, pedig azt teszi. Kb. fél centis, haláli citromformája van, bár ez a képen nem annyira látszik. Izgulva várja a család a folytatást.

Ők pedig a konyhaablakom lakói. Petrezselyem és kakukkfű. És a botanikuskertem többi darabját el is felejtettem fényképezni... majd legközelebb.

Annyira jó érzés nevelgetni őket. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek. Nyugtatónak is kiváló!:D Egy virágláda, föld, mag, víz és egy kis gondoskodás. Meghálálják...

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia! a citromot is magad ültetted ami most terem? Mert nekem is most nőnek a kis növénykéim citromból, és mindenki azt mondja, hogy oltás nélkül ne is reméljek termést. Az avokádód mekkora, mert nekem az kb most 20cm magas, az egyik a másik meg 15...attól várható termés? Mid van még? Ez a téma totál belelkesített, főleg hogy ahogy látoom vannak nálam tapasztaltabb, és eredményesebb növénynevelgetők. Bocsi a azavarásért:D,de a mangód, és a citromod is lenyűgözött! Muti az avokádódat is:D

kenyi írta...

A citromot nem magam ültettem, hanem egy ismerős idős bácsi, akinek ez a hobbija. Mezei citrom magjából ülteti őket és (a bolti árhoz képest) fillérekért adja. Sajnos, az tényleg igaz, hogy a citrom oltás nélkül nem terem, de ha még kicsik a növényeid, most alkalmasak rá. Mi is vittük már el hobbi kertészhez oltani egy régebbi fánkat. Neki rutin feladat, én tapasztalat nélkül biztos nem fognék neki. Kicsit macerás. De a citromot is ugyanúgy kell oltani, mint bármelyik gyümölcsfát.
Az avokádóm már kinőtte a szobámat, a szeszélyes időjárás elmúltával kiköltözik az udvarra. Most 1,80 körül van, a nyáron meg nő, mint akit húznak. Iszonyú gyorsan nő, kártevője nálam nincs, némi vitaminhiánnyal szokott küzdeni, de tápoldattal orvosolható. Szereti a sok vizet, a párás levegőt (de csak télen párologtatok neki).
Az biztos, hogy az esővíznél jobb nincs. Nagyon szeretik ezek a trópusi növények, a citromfát meg nem is ajánlatos mással locsolni.
Az avokádó és a mangó inkább a kíváncsiságom miatt lett ültetve, szeretem a növényeket gondozni, szeretgetni. Ahol meg már 13 elfér egy szobában, ott egy kis avokádó is meghúzza magát. :D

Unknown írta...

A citromjaim jelenleg, a legmagasabb 10cm... szerintem még oltáshoz is kicsik:), vagy mikor kell?
az én repertoáromban most próblkozom előszőr ananásszal, kikeltek a szentjánoskenyérmagok is.
Ma vettem két mangót... bizakodom:) Uram fogja a nehezét elvégezni, nagyon hálás érte már előre:)
Ja a citromjaimmel még van egy olyan galiba, hogy van köztük grapefruit, meg narancs is, de tök egyformák jelenleg...olyan 30-40 mag kelt ki a tél altt... nem számítottam ilyen sikerekre:) két avokádóból kettő, a girizdesekből nem tudom hogy mennyit szórtam.. de jó sok kikelt..most válogatva is ültettem:) várom a kikelést.

kenyi írta...

Akkor az én növényállományom kismiska a tiédhez képest! :)
A citromjaid még tényleg pindurkák, de lehet, hogy a többi citrust is be lehet majd oltani citromnak (mert a gyümölcsfáknál is -ha jól tudom- az alanynak rokonságban kell állni a végeredménnyel és hogy mit terem végül, az az oltáson múlik - húú, ezt jól meg fogalmaztam). A mangó magjával tényleg vigyázzatok, nem egyszerű művelet szétszedni. Igazi férfi munka :)
Akkor örömmel várom a beszámolót az eredményekről! :)